ÁLLATMENHELY

MIT IS ÉRTÜNK EZ ALATT?

AZT HISZEM, MI EGÉSZEN MÁST, MINT SOKAN MÁSOK.

A TordasZoo Állatmentő Farm Fejér megyében, egy több hektáros területen helyezkedik el és biztosít helyet sok-sok kutya, cica, tengerimalac, nyúl, szürke marha, birka és ló elhelyezéséhez. Fő célunk az elhagyott, kidobott, segítségre szoruló állatok számára menedék biztosítása. Munkánk során előnyben részesítjük a rászorulókat, akik rossz, esetenként életben maradásukat is veszélyeztető körülmények között élnek, tehetetlenül magukra hagyták őket, gyepmesteri terepeken raboskodnak vagy túlzsúfolt menhelyeken betegeskednek és nem jut rájuk elég figyelem, nem kapják meg a szükséges orvosi kezelést.

A farmra érkezve oltjuk, féregtelenítjük, képzett állatorvosaink segítségével alapos és körültekintő orvosi kezelésben részesítjük őket és michrochip-pel ellátva, ivartalanítva, egészségesen várják új gazdijuk jelentkezését. Mindenre kiterjedően felmérjük az állatok jellemét, trénereink és állat-terapeutáink segítségével foglalkozásokat biztosítunk egyrészt azok számára, akik félénkek, visszahúzódóak és szocializálásuk elengedhetetlen ahhoz, hogy családba helyezhessük őket, másrészt a temperamentumos, energikus ebek számára felesleges energiájukat levezető, játékos tréningeket szervezünk, tanítjuk, képezzük őket.

A mentett állatok számára kialakított helyek száma a farmon korlátozott. Egyrészt zárt beltéri, másrészt fedett, de nyitott kennelekben, kifutókon töltik azt az átmeneti időszakot, amíg megtaláljuk a számukra legmegfelelőbb családot, örökbe fogadót. Ez az idő olykor pár hét, de előfordul, hogy sok-sok hónapot, több évet is a farmon töltenek, várva az IGAZIT. Ellátásuk komoly szervezést igényel, ezért igyekszünk együttműködési megállapodásokat kötni kutyaeledel gyártó és -forgalmazó cégekkel annak érdekében, hogy feltétlenül jó minőségű táppal tudjuk ellátni kedvenceinket.

Munkánk állandó, napi kihívást jelent, feladatokat, amelyeket az Állatokért teszünk. Mi felelősséget vállalunk irántuk, szeretettel gondoskodunk róluk, ellentétben azokkal, akik utcára dobták, bántalmazták, olyan helyzetbe juttatták őket, ahonnan ki kellett menteni őket.

Magyarországi és német partnerszervezetekkel dolgozunk együtt és törekszünk arra, hogy a menhelyet működtető Alapítványunk széles körben ismert és elismert legyen. Erőfeszítéseket teszünk az állatvédelem hirdetésében, a helyes állattartás, felelősségteljes gondolkodás elmélyítése érdekében. Nyári táboraink alkalmával a gyerekeket megismertetjük a magyar fajtákkal és neveljük, oktatjuk őket az állatokkal való helyes bánásmódra, a felelősségteljes, gondos állattartás szemléletére.

Sajnos minden segítségre szoruló élőlényt nem tudunk megmenteni, de törekszünk rá és megteszünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy minél több állaton segítsünk.

Altatást kizárólag olyan esetben végzünk, amikor az állat gyógyíthatatlan beteg és szenvedésétől szabadítjuk meg azzal, hogy átkísérjük a Szivárványhídon.